távolságok megtétele

becsülettel végigültem a kresz oktatást, bár elég húzós ez a délutáni műszak. minden reggel futottam egy húsz percet a téren, hogy tudjak ennyit a seggemen ülni. ezen túl nem nagyon volt a héten szabadidős programom, csak hogy este kilenckor eltaláljam az ágyat. az órán leadottaknak egy laza hatszorosa a vizsgaanyag, ennek megfelelően sikerült csúnyán megbukni a próbavizsgán, égett a pofám a tizenhét éves szakközepes fiúk között. lesz egy kis időm megtanulni a többit, ugyanis június közepére lehet csak vizsgaidőpontot kérni. közben, ha lehet, besummanok elsősegélyre, csak hogy pörögjön az élet.

de tulajdonképpen repülni szeretnék, vagy legalább vonattal elmenni egy másik városba néhány napra, limonádézni és olvasni. közeleg a dátum, amikor a testvéremmel lelépünk, szeged-pécs-esztergom kilőve, a többin még gondolkozom..

addig is tör a rossz.

reggel vettem egy király ugrálókötelet, és megnéztem, hogy nem verek-e le vele valamit az irodában. de.

call girl, magyarhangya

a moziban összefutottam a magyarhangyásokkal, és ha már ott voltam, beültem a call girl című szlovén-német-szerb-horvát-boszniai filmdrámára. nem volt kedvem otthon egyedül filmezni, de ez a mozi sem illeszkedett nagyon az aktuális  projektemhez, miszerint négykor kilépek a munkahelyemről, elfelejtek mindent, és élem a huszonévesek boldog és felelőtlen életét (sic!). nem volt teljesen végiggondolt alkotás, ennél a tematikánál valószínűleg azzal védi meg az agyam a lelkemet, hogy pl azt bizonygatja nézés közben, hogy két viägrába nem szokás belehalni. a hangulat viszont olyan realista volt a kispest hangulatú kocsmákkal és törzsvendégekkel, hogy másfél óra alatt rendesen felfordult a gyomrom, a beszélgetésre nem is tudtam maradni.

a magyarhangya amúgy egy elég jó kezdeményezés szép honlappal. figyelni fogom.

dögrovás

nem tudom, eddig a szánalomig hogy sikerült eljutni, hogy már másfél hete beteg vagyok. valószínűleg nem volt annyira meleg egy félájultságig végigkövetett balaton koncerthez, hogy a félkötelességtudóan beszedett aktiválbalansz ellensúlyozni tudja aztán a szervezetem sebezhetőségét. persze párhuzamosan lélekben is elért a gyász, megint fejest ugrottam az idealizmusomról, ajjajjaj, már megint egy meg nem értett senki vagyok.

a főnököm reggel észrevette a krízist, és néhány órán keresztül nyugtatgatott. azt mondta, hogy az élet szar, ha felfognám és magamévá tenném ezt a szemléletet, sokkal életképesebb lennék. de különben fejlődőképes vagyok, mert amióta ismer, legalább megtanultam beszélni, és nem naponta halok bele, hanem csak háromnaponta.

haladok a nirvana felé.

most visszaviszem a vágy törvényét az odeonba, ami nem sokkal színvonalasabb egy komolyan átgondolt brazil szappanoperánál. aztán kifejlesztek valami durva hagymalevest.

tettes

semmirekellő vagyok. tettestársak kellenének nekem. fél hétkor motoznak az építőipari munkások a folyosón. annyit teszek, hogy eltolom a biciklimet. pedig ha nincsen házi feladatom, hiányérzetem van.

az a fejezet kimaradhatott neked, amikor két napra elöntött a bizonyosság, úgy mint amikor langyos kakaót iszik az ember. csak az lett volna a vágyam, hogy egy copfos ovis haját végigsimítsam, ott, az elválasztásnál. aztán következik a szigorúság, meg a letargia, hogy jól válasszak megint reggel, hogy hol kelek fel, hova megyek aztán, és egyáltalán. hogy "engem imádjanak, meg kényeztessenek". nekem az annyit tesz, hogy vegyenek körül ingerekkel. ingerületi lény vagyok. más se megy jobban, mint a figyelés. próbáltam kinyomozni, honnan ez a tehetség, de állítólag senki se lopta el a homokozólapátomat.

lehet, hogy nem kellett volna délben egy deci kávét meginni, csak mert megmaradt..

bekk

most, hogy második napja hazajöttem a nyaralásból kínai kaját eszem, és befogadott menhelyes állatok fotóján sírok. sürgősen el kéne mennem sörözni kezdenem dolgozni.

kicseréltek

következet

asztal ügyben végignéztem az utcában a lomtalanított cuccokat, de nem volt semmi érdekes. rettentően következetes vagyok, úgyhogy vettem két új plédet a kikában.

a saját tehetetlenségi erőmmel úgy küzdök, hogy ma mindent megcsináltam, ami eszembe jutott. álmodozó típus vagyok, úgyhogy kicseréltem egy villanykörtét, lesikáltam a fürdőkádat meg a csempét, és levittem a szemetet. ugye, yes man kispályás..

momentum

nem lehet így élni.

szükségem van egy asztalra.

bright side

megváltoztam a sejtjeimig. nem éppen észrevétlenül. a helyemen vagyok, pedig a körülmények ugyanazok. na jó, vettem két új gyűrűt, meg egy kendőt, de gondolom nem ez forgatott ki a sarkaimból. (hibus inspirálására a bizsubridzsittben öntöttem anyagi formába az új identitásképző energiáimat.)

nem igaz, hogy az itt és most segített. mondom, sosem tudtam koncentrálni arra a könyvre, ami az éberségmeditációról szól. az itt és most egy eredmény. rengeteg konfrontálódás kellett hozzá, hogy kijelöljem a határaimat. elhatárolódtam attól, ami nem én vagyok, és akkor nem tudom jobban a szájamba rágni. kérdezi a törzsfőnök, hogy hova lettek az indulataim, hogyan oldódtak meg a konfliktusaim. nem oldódtak meg, csak néha elég annyi, hogy kiderítem, valójában melyik oldalon állok.

anyu szorgalmas hipotalamusza vagyok.

útelágazódás

most volt a 25. születésnapom, és tragikus fejetlenség szállt meg. nem ennek okán, már száll egy ideje, csak most volt egyben érzékelhető az az "információhalmaz" amiben rendet kéne rakni. nem tudom, hogy fogom túlélni ezt a csavart, rengeteg változást, ami az én életemben, meg úgy a baráti köröm és környezetem nagy részének életében alakul. ami azt jelenti, hogy nyilván túlélem, csak a hogyant kell végigsakkozni. egészen kézzel tapintható az anómia, meg az az izgalom, hogy ez valaha visszarendeződik, vagy a teljes entrópiába sodródik. mármint nem a világ, hanem az agyam.