megfelelek

statisztikailag minden rendben. méretemben, táplálkozási szokásaimban, értelmi képességeimben megfelelek az életkoromnak. ahogy távolodik a kamera, látszik, hogy guggol fölöttem egy ürge nationalgeographicos pólóban térmikrofonnal, hogy megfigyeljen a természetes élőhelyemen. elmesélném az életemet. vadidegenek jelentkezését várom, akit érdekel, de csak akkor, ha utána soha többé nem beszélünk. asszem szükségem van egy papra. nem tudom eldönteni szívem, és mellesleg nem is érdekel.

mozaik

itthon tespedek, végre a karácsony előtti légüres térben. ilyenkor szorongás nélkül el tudom engedni magam lebegni, mert úgysem történik sehol semmi. persze hülyeség, mert olvasom az indexen, hogy karácsonyi forradalom van, de a kiszivárgó hangulatmorzsák szerint azzal nem tudok azonosulni.

ha néhány napot sikerül szorongás nélkül itthon tölteni, az általában az személyiség-mergelés lehetőségét rejti. nézegetem a gimis képeket, és teljesen más jön le róluk, mint ami az emlékeimben van az akkori önképemről. épp tisztogatom le az aktuális tükrömet a ráragadt makacs szennyeződésektől, amikor bejön az anyám, és azt mondja: kislányom, túl sok szénhidrátot eszel.

kistesó úgy döntött, hogy letöltjük az órákat..

a legeslegjobb demonstráció

azon gondolkodtam, hogy az egy évvel ezelőtti én hogyan képzelte el a ma délutánt. felrakott lábbal ülök egy dizájnerkocsmában a kanapén, a táskámban egy kortárs fotóalbum, a kezemben egy füstmilán, de legalább egy esterházy. most a munkahelyemen ülök, a nevemet rendszeresen xy utcának értik a telefonban, és azt mondják, hogy azt értik, hogy oda kell menni.. de kit kell keresni? közben azon gondolkozom, hogy mennyi lesz a gázszámla. és így sem sírom vissza az egy évvel ezelőtti ént.

ma végre dolgoztam. az volt a terv, hogy talán elkezdhetnék felvállalni konfliktusokat, és tehetnék azért, hogy tükörbe tudjak nézni délután. úgy sikerült, hogy igazán geci voltam ma mindenkivel. de mindenkinek szóltam, hogy bocs, ma igazán geci vagyok, és nincs kedvem végighallgatni, amit mellébeszélsz. és megzabáltam az összes mini csokis csókot a hűtőből. nem a legjobb működés, de kezdetnek talán megfelel.

rájöttem, hogy eltűntem. térben és időben. nem tudom, hogy mennyire van ez a hideg miatt, vagy az események miatt. vagy csak ürügynek használom ezeket, de valójában az eltűnésre vágyás a kiváltó ok. és tényleg, kit kell keresni?

kitartás

már csak három-négy hónap, és vége a télnek. otthon takarékon megy a gáz, vissza kell küzdenem magam a központi fűtéses, portásfülkés nagytestvérek világából. hajnal fél2 és 4 között fáztam egy sort, cserébe rengeteg mindent alaposan végiggondoltam az életemről, de ezekre nem emlékszem. felszerelkeztem egy adag hársfa-kakukkfű-hibiszkusz keverékkel, és ma remélem elérem azt a kritikus tömeget a jelenlétemmel a munkahelyemen, ami előbb utóbb hatékonnyá, aztán (félve mondom) minőséggé válik.

este remélem meglátogat egy teára a kis buddha. azért hívom így, mert miután két napot speedezik, három napot pörög, akkor az élénk színű takarójába szokott burkolózni a matracán, és fényes, megvilágosodott szemekkel néz bele a világba. most megint csalódott a nőkben, és ilyenkor olyan jókat kérdez, hogy ha válaszolok rá, én is megnyugszom néhány napra.

megmondom én nektek milyen lesz a tél

jó lenne, ha a gyűjtögetés szakaszát lassan az elmélyülés követné.

ma bent maradok este a munkahelyemen. mondjuk mert otthon kegyetlen hideg van. másfél óra alatt kihűlik a felfűtött szoba. lehet szavazni, hogy elvigyem-e beüvegeztetni a kinti wc ablakot. a döntést nehezíti, hogy az ajtók és az ablakok fél centis hézagokkal záródnak, a folyosó pedig nyitott. hova lehet ezt a fásultságot fokozni? szóval az amerikába jöttem című nagy sikerű eddie murphy opuszt fogom este megnézni, hogy jó lesz-e a srácoknak a karácsony előtti lazítós mozizásra. tudtok valami kedves, szentenciózus, de könnyen emészthető alkotást? az ondskan-t rövid gondolkodás után elvetettük.

fókusz plusz

vannak olyan főmondatok, amikre nem emlékszem, mert annyira érdekes a mellékmondat.

" ... ..., ha lesz sok pénzünk"

kőmíves

ha építek valamit, attól nehéz leszek. ha nem építek semmit, akkor fázom.

fenntartás

sikerült napokig rendesen ennem, bedobtam a vitaminokat is és majdnem butára aludtam magam. talán működni fog a heti 3 intenzív mozgás is. csak az a helyzet, hogy kipihenten is annyira vagyok képes, mint hulla fáradtan. csak hulla fáradtan legalább megelégszem az annyival. felülök a fenntartható fejlődés divathullámára.

az idő múlásáról másképpen

emlékszem egy fotóra a szüleim esküvőjéről. a négy nagyszülőm van rajta, és igazából az arckifejezésük miatt maradt meg nagyon a kép. és leginkább az apai nagyanyám, akinek valami leírhatatlan, tudattalan ijedelem tükröződött az arcán, a vonásai megnyúltak, talán egy kicsit tátva volt a szája, tágra nyitott szemei kisírtak. hogy akkor mostantól az apám mellett másik egy nő lesz. amikor kicsi voltam, sokat kacagtam azon a képen.

azért ugrott be megint, mert az anyám zavarban volt. ő borozott, mi meg becherovkáztunk. máskor élénken mesél, most meg feszülten figyelt. valószínűleg nem látott még mellettem komoly férfit. és/vagy mert a testvérem azt mondta, "ő olyan fiú", aki feleségül vesz. az ő lencséjükön keresztül ezek szerint öregszem. semmit nem csinálok másképp, csak az elvárások változnak.

a szegény kisgyermek panaszai 1.

van olyan, hogy mondunk valamit a világról? vagy mondunk olyat, hogy világ? vagy kissé differenciálunk, hogy a világnak ilyen meg olyan részei.

azzal foglalkozom, hogy eresztgetem a gyökereimet, közben mi sem aktuálisabb, mint hogy mihez kezdek magammal, ha bezár a tejbolt. valahogy úgy nőttem fel, hogy a minták használhatók. inkább gyökér, mint izom - ez is elárul valamit. végigveszem az üzeneteket.

a nagyanyám azt mondta, hogy ha becsületes vagyok, akkor minden rendben lesz. és a világnak azon részében logikailag ebből az következik, hogy ha valami még sincs rendben, akkor baj van a becsülettel. és azt nem mondta, hogy mennyire kell becsületesnek lenni. mert elég korán kiderült, hogy ebben vannak fokozatok. a szegény kisgyermek ilyenkor differenciál. és azt is mondta, hogy menjek a bankba dolgozni, mert ott van a pénz. bonyolult körök.

az apám azt mondta, ha tizennyolc leszek, meghív egy sörre.

anyám annyi mindent mondott. legalább azt tudom, hogy lehet annyi mindent mondani. vagy létezik annyi mindent mondás. és az használható. meg belefér az emberbe, mármint leginkább az időbe.

az a terv, hogy felnevelem magam. strukturálok - először mondjuk csak annyi kéne, hogy enni meg aludni. testnevelés. most jut eszembe, apám azt is mondta, hogy inkább hülye legyek, mint kialvatlan. mármint hogy felkészületlen és kipihent.

ne szólj hozzám, ne is nézz rám, ne csábíts el, mert holnaptól már konszolidált nő szeretnék lenni.